|
Riccardo apartmanháza****

No57 Lajatico mellett a hegyoldalban megbújó kis falu határában található kisebb apartmanház 6 apartmannal. A berendezés igazán becses antik bútorokból áll, intarziás asztalokkal, nagy ágyakkal, rusztikus konyhával. A kertben medence, Barbeque és jazucci is van, ami akár hidegben is használható. Mellesleg a tulajdonos a környék egyik legnagyobb bortermelője, minőségi borok kerülnek ki a keze alól. Kötelező a szombati hetes turnus, nincsen idegenforgalmi adó.
2013ban is maradnak a heti apartmanárak 2-6 főre 400-790 euro plusz fejenként 15 euro
Az apartmanház egy pici toszkán falu mellett található, ez Orciatico (képek) ahol kőházak és szűk utcácskák vannak, két kis bolt, egy kis étterem, templom, kávézó, bank található. Ez Lajaticotól 5km csak (képek), amiről a Siena, Volterra részben olvashattok a bal oldali Toszkána menüpontban, képeket a jobb oldali KÉPEK menüpontban a saját képeknél találhattok itt.
Ide is betettem pár képet a szállásról, ha ráklikkeltek megnyílik nagyobb méretben de az összes képet megtaláljátok a szállások képeinél balra az középen albumban 57es számmal (klikk ide)
Az apartmanház a falu előtt pár kilométerrel az út mellett van, egy szép ciprussoros beállón át lehet behajtani. A régi sárga villa már legalább 12 éve működik apartmanházként, nagyon szépen rendbentartott, igényes berendezése és fantasztikus panoráma miatt nagyon sok a visszajáró vendég. A tulajdonos család a helyi szölőültetvények nagy részét is magáénak mondhatja és minőségi bort termelnek, főleg fehér, Vernaccia típusút, ami már többször is díjas lett a Vinitaly nevű rangos borversenyen.
Az apartmanok közül 5ben csak egy hálószoba van a nappali-konyha és fürdőszoba mellett, egyben pedig 2 hálószoba, tehát max 4 illetve 6 főnek nyújtanak szállást. Mindegyikben eredeti antik bútorok vannak, helyi toszkán nehéz fa vagy vaságyak és szekrények, a konyha mindegyikben jól felszerelt.
Minden apartmannak saját bejárata van kívülről, egy kis plusz hogy mindegyikben van egy kis könyvtár is vagyis többféle nyelven különböző könyvek. A medence 15mx7m-es, fantasztikus panorámában gyönyörködhetnek innen a vendégek, a gondozott parkban árnyas és napos helyek is vannak. A bejáratok előtt vannak a kinti asztalok és a medence mellett a napágyak, érdekes módon a nagyon elegáns és masszív vasvázas megoldást választotta Riccardo. 2007 óta már egy jacuzzi is bekerült a medence melletti terasz emelkedős kertjébe így akkor is lehet fürödni amikor a nagy medence vize még vagy már nem elég meleg.
Akit érdekel egy borkolstoló is, annak a sármos olasz tulaj megmutatjja a pincéjét (ingyen). A kertben van BBQ és egy kis gazzebo is egy külön teraszon a medence alatti részben.
egyéb: Riccardo beszél angolul is, ő várja a vendégeket de csak főszezonban marad itt egész hétre. Idősebb szülei a faluban laknak így mindig elérhetőek. Az apukája vezeti a helyi erdei kirándulásokat, tehát aki szeret erdőt járni annak megmutatja a környéket, fel lehet sétálni egyészen a Roccá-ig, ami egy régi várrom a hegy tetején, ahonnan a tengert is látni szép időben. 2011től lehet netezni is, a wifi használatáért a közös helységben 30 eurot kell fizetni (max 2Gyte/hét). Tévékészülék külföldi adókkal bérelhető (lsd lent)
Foglalás/lemondás: Az apartmanokat 30% előleg befizetésével lehet lefoglalni melyet bankon kereszetül lehet elküldeni nekik. A hátralevő 70%ot érkezéskor kell helyben az apartmantulajdonosnak kifizetni. Aki lemondja a foglalását érkezés előtt kevessebb mint 30 nappal az elveszíti az előleget.
Hivatalos heti árak 2013ban:
nincsen idegenforgalmi ado
|
euroban |
|
ápr 6ig |
ápr6-máj18 |
máj18-júni22 |
juni22-aug24 |
|
|
|
szept 21től |
szept 7-21 |
aug24-szept7 |
|
|
egyhálós |
2+2 |
400/430 |
470/500 |
590/ 650 |
735/780 |
|
egyhálós gallériás |
2+4 |
440 |
510 |
665 |
790 |
Az árak egy hétre egy apartmanra vonatkoznak, tartalmazzák az adókat, hétvégi nagytakaritást, áram-, és vízfogyasztást. Az ágyneműt, huzatot, törölközőket pluszban kell fizetni ami fejenként 15euro (kötelező). Fűtés kérhető, apartamenonként napi 12 euroért, a közös helységben lévő mosógépet 2,5 euroért lehet használni, mosószert vinni kell. Az 5ös apartmanban van légkondicionáló is, ára napi 10 euro. Tv bérlete heti 35 euroért. Babaágyat biztosítanak ingyen de huzat nélkül (előre kell jelezni). Kiskutyákat lehet hozni, heti 35 euros feláron (csak ha jól neveltek)
A törzsvendégeknek itt is jár az 5% kedvezmény min.400 euros foglalás esetén - a részletekről emailben.
Foglalás/érdeklődés: Emailben a toszkanaviki@hotmail.it címre lehet írni magyarul Vikinek, csak írjátok bele a szállás nevét vagy/ás számát.
Lajatico 4km, Volterra 20km, San Gimignano 30km, Pisa 50km, Siena 70km, Firenze 80km, tengerpart 45km
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
|
2012 novemberi mail
Szia Viki!
Végtelenül sajnálom, hogy csak most írok Neked, de sajnos annyi minden jött közbe a nyaralásunk óta, hogy nem tudtam alkalmat keríteni rá, bocsánat érte!
Ricardo apartmanházában nem először jártunk, nagyon kellemes volt, ugyanazt kaptuk, sőt búcsúzáskor még egy saját készítésű limoncelloval is megajándékozott, mely mint gesztus, nagyon kedves volt. Úgy érzem Toszkánával kapcsolatban minden rendben van. Ugyanolyan kedvesek voltak, mint tavaly, az időnk nagyon jó volt, meglátogattunk már ismert és ismeretlen kis városokat is. Cinque Terre-be sajnos nem jutottunk el, a lányok nem akartak sokat autózni, pedig megérte volna. Azért a tengerhez lejutottunkJ
Nagyon köszönjük a segítségedet!
Nem tudom még a jövő évi nyaralási helyszínt, ez sok minden függvénye még, de szívem szerint visszamennék. Persze ebbe még a családnak is van beleszólása, sőt miután nálunk nőuralom van (3-1 az arány) még sok ötlet jöhet elő. Még egyszer nagyon köszönünk mindent és engedd meg, hogy a közelgő ünnepek alkalmával Boldog Karácsonyt és Eredményes Újévet kívánjunk Neked.
Üdv,
2011 okt1 email